Megállapodtak a bérfejlesztésről a Sparnál

Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársainak, amelyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel.
“Megállapodtak a bérfejlesztésről a Sparnál” bővebben

Jelentős támogatás a traumatológusoknak, a fogorvosoknak és az érsebészeknek

A fogorvosokat és a traumatológusokat foglalkoztató intézmények is megkapták azt a pénzt, amit megígért a kormány. A közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések idén közel 4.5 milliárd forint egyszeri kiegészítő díjazást kaptak. A 47 traumatológiai ellátást végző intézmény 3.4 milliárd forint pluszforráshoz jutott, jövőre pedig ötven százalékkal, vagyis húszmilliárd forinttal több pénzből – 40 helyett 60 milliárd forintból – gazdálkodhatnak. “Jelentős támogatás a traumatológusoknak, a fogorvosoknak és az érsebészeknek” bővebben

Elköltötte azt is ami nem járt neki

Letagadta, hogy a munkaadója kétszer utalta el a fizetését. A jogtalanul megszerzett pénzt elköltötte, most bíróságon felehet a tettéért. 

A cikk a hirdetés után folytatódik

Távfelügyelet és szerviz Pécel
Helyszín és rendezvénybiztosítással, távfelügyelettel, riasztórendszerek kiépítésével és üzemeltetésével, valamint vonulószolgálattal foglalkozunk.
Vonulási területek: Pécel, Isaszeg, Nagytarcsa, Budapest XVII. kerülete, Maglód, Ecser

 

“Elköltötte azt is ami nem járt neki” bővebben

Jövőre csaknem 160 kilométer új gyorsforgalmi út épül meg

Jövőre csaknem 160 kilométer új gyorsforgalmi út átadása várható, építésük összértéke megközelíti a 390 milliárd forintot. 2016 és 2024 között csaknem 5000 milliárd forint hasznosul a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő közúti és vasúti fejlesztésekben. 

Hirdetés

Kamionmentés, Trailer bérbeadás

“Jövőre csaknem 160 kilométer új gyorsforgalmi út épül meg” bővebben