Egészségügy, Hírek

Egy milliárdos fejlesztés a Markhotnak

Megosztás
Egymilliárd forintot meghaladó összegű állami és uniós, valamint saját forrásból valósulnak meg fejlesztések idén a Markhot Ferenc Kórházban – jelentette be a főigazgató az intézmény gazdálkodásáról és szakmai munkájáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Egerben.

 
Vácity József kiemelte: tavaly több mint 30 közbeszerzési eljárást folytattak le, a munkák egy része elkészült, illetve jelenleg is tart. Az elmúlt bő fél évben mintegy 916 millió forint értékű infrastrukturális fejlesztés, valamint eszközbeszerzés valósult meg, vagy fejeződik be hamarosan. A nővérszálló 470 millió forintos belső felújítása és a szimulációs labor 200 millió forintból történő kialakítása 2018-ban várhatóan szintén lezárul – sorolta.
A főigazgató hangsúlyozta, hogy mindezt több, országosan is példaértékű kezdeményezésükhöz hasonlóan az intézmény stabil, kiegyensúlyozott pénzügyi helyzete és munkatársi közössége tette lehetővé.
A múlt évet 150, az ideit 560 millió forintos költségvetési többlettel kezdték, miután korábban – a kormány “pozitív egészségpolitikai intézkedéseire” alapozva – sikerült csökkenteniük működési kiadásaikat – tette hozzá.
Vácity József kitért arra, hogy a szakmai munka minősége hosszú távon biztosított, hiszen minden eddiginél több, 42 rezidens dolgozik az egri kórházban, ahová az elmúlt időszakban 8 szakorvos saját elhatározásából “igazolt át” más intézményekből.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a város és a térség országgyűlési képviselője az eseményen hangsúlyozta: jelentős eredményeket sikerült elérni az egészségügyben, de sok még a tennivaló. Közlése szerint az elmúlt években országszerte 77 kórház újult meg, 30 új mentőállomást építettek és további 97-et korszerűsítettek. Ezzel párhuzamosan 516 új mentőautó is munkába állt.

A helyi eredményeket sorolva rámutatott: a Markhot Ferenc Kórház munkája országosan is példaértékű. Ennek egyik bizonyítéka a fiatal orvosokat tavaly óta támogató, Ringelhann Béla-ösztöndíj, amely a nemzetközi hírű, egri származású professzor nevét visel. Emlékeztetett: ezt megelőzően, mintegy 270 millió forintból, “egy régi Hospinvest-adósságot” – több mint 1200 dolgozó elmaradt cafeteriáját – is sikerült rendezniük.


Hirdetés
Nevem Békefi Rita, diplomás gyógytornászként dolgozom 2002 óta.
 
 

Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés