Illegális bevándorlás

OIF

Szerző

Július elsejétől Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságként működik az eddigi Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, emlékeztet az MTI.

Május 30-án a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint a jövőben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) látja el a jogszabályokban hatáskörébe utalt idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat. A főigazgatóság hét regionális igazgatósággal működik, ezek: a Budapesti és Pest Megyei, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi, az Észak-magyarországi, a Dél-dunántúli, a Közép-dunántúli és a Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság.

A június 13-án a Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás szerint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója, Végh Zsuzsanna július elsejétől miniszteri biztosként folytatja munkáját. Feladata az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság rendvédelmi szervvé történő átalakulásával összefüggő feladatok koordinálása. Miniszteri biztosi megbízatása december 31-éig szól, feladatát az OIF főigazgatójával együttműködve látja el.

Végh Zsuzsanna helyét eddigi helyettese veszi át, hiszen a minapi közlés szerint Kiss Attila Tamás, a bevándorlási hivatal eddigi főigazgató-helyettese lesz az OIF főigazgatója.

Ezt is olvassa el!
Bakondi: az első negyedévben 9000 migránst tartóztattak fel a magyar határon

Az első negyedévben mintegy 9000 migránst észleltek a magyar-szerb, magyar-román és a magyar-horvát határszakaszon - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Érdekel

Egyedül próbálkozott

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték. A Szegedi Érdekel

Jogellenesen próbált bejutni

A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A rendőrök 2018. december 3-án 10 óra 30 perkor egy szerb Érdekel

Meghalt egy magyar rendőr

Meghalt egy magyar rendőr Macedóniában – közölte a police.hu. Plajner Ferenc címzetes rendőr törzszászlós a macedón-görög határ megerősítésére kiutazott magyar rendőri Érdekel

Magyarország nem biztonságos

Ez a cikk 2017-ben jelent meg egy olasz újságban, melyben azt elemzi, hogy Magyarország nem biztonságos a menekültek számára, mert Érdekel

Jogellenesen próbált bejutni

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket. A Érdekel

Kislippó – Tiltott határátlépés

A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Kislippó térségében elfogott illegális migránsokat. 27 határsértőt fogtak el a rendőrök Érdekel

Szakértő: nemzetállami szinten formálódik ellenállás a kvóták ellen

A kötelező kvóta nemzetek feletti javaslat az Európai Unió (EU) vezetői részéről, az ezzel szembeni ellenállás tagállami szinten, a közép- Érdekel

A Jobbik sem szeretne bevándorlási kvótát

Két súlyos probléma van ma Magyarországon: a bevándorlás és a kivándorlás, de a jelenlegi kormány csak az előzővel foglalkozik - Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is