Sport

Rövidpályás gyorskorcsolya vk – Döntőben a férfi váltó

Egyéniben nem sikerült érmet szerezni szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának második, montreali állomásán, de az olimpiai és Európa-bajnok férfi váltó döntőbe jutott.

Egyéniben a stafétával ötkarikás aranyérmes Burján Csaba szerepelt a legjobban azzal, hogy 1500 méteren döntőbe jutott, ahol ugyan szabálytalanság miatt kizárták, de így is hatodikként zárt. Ebben a számban a negyeddöntőben búcsúzott Varnyú Alex 35., az amerikai születésű Krueger Cole 45. lett, míg a nőknél Bácskai Sára Luca 24., Sziliczei-Német Rebeka pedig 26. helyen végzett. A győzelmet a dél-koreai Park Dzsi Von, illetve honfitársa, Kim Dzsi Ju szerezte meg.
A szintén olimpiai bajnok Liu fivérek ezúttal 1000 méteren versenyeztek, mindketten a kisdöntőig jutottak, ahol Liu Shaoang éppen bátyját, Liu Shaolin Sándort megelőzve futamgyőztesként zárt, így előbbi hatodik, utóbbi hetedik lett, míg a selejtezőben kiesett 17 éves Talabos Attila 43. helyen végzett. A nőknél ezen a távon Jászapáti Petra szintén B döntőben korcsolyázhatott, második helyével pedig összesítésben a hetedik helyet szerezte meg. A reményfutamokból negyeddöntőig jutott ausztrál születésű Lockett Deanna 14., a selejtezőben búcsúzott Kónya Zsófia 33. lett. A férfiaknál a múlt heti, Salt Lake Cityben rendezett állomáson is első dél-koreai Hvang Tae Hon, míg a nőknél az előző héten mindkét egyéni versenyében győztes kanadai Kim Boutin nyert.
A magyar váltók közül csak a férfi jutott túl a pénteki negyeddöntőkön, de a vk-címvédő és világcsúcstartó négyes az elődöntő jelentette akadályt is sikerrel vette, azaz vasárnap a fináléban is érdekelt lesz. A Liu Shaoang, Liu Shaolin, Burján, Krueger összeállítású kvartett futamgyőztesként lépett tovább. A zárónapi éremcsatában a dél-koreai, orosz és kínai négyessel kell megküzdenie.
A vegyesváltók versenyében kínai siker született, a magyarok pénteki búcsújukkal 12. helyen zártak.
Vasárnap 500 és 1000 méteres versenyt rendeznek, valamint a női férfi és női váltó döntőire kerül sor.

Ezt is olvassa el!
Virtuális kerékpárversenyben is jók vagyunk

Valter Attila a 19. legjobb időt tekerte a Digital Swiss 5 elnevezésű virtuális kerékpáros viadal vasárnapi záró versenyén. A CCC Érdekel

Bacskai Balázs megosztott pontozással kikapott

Kozák László (69 kg) után Bacskai Balázsnak (75 kg) is egy meccs után véget ért a londoni európai olimpiai kvalifikációs Érdekel

Magyar Kupa – Eltiltások dulakodás miatt

Négy játékost tiltott el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás szerdai Magyar Kupa-találkozón történtek miatt. Érdekel

A CRAZY5K idén 44.000-nél is több résztvevőre számít

Elindult a nevezés a CRAZY5K idei tavaszi eseményeire. Az érdeklődők tavaly óta már két távon is kipróbálhatják magukat: a kihagyhatatlan Érdekel

Finndingi-vb – Berecz újabb futamgyőzelemmel már harmadik

 A címvédő Berecz Zsombor a harmadik helyre lépett előre a vitorlázók Finndingi hajóosztályának Melbourne-ben zajló világbajnokságán, melyen csütörtökön újabb futamgyőzelmet aratott. A Érdekel

Női vízi Euroliga: sikerével továbbjutott a Dunaújváros

A Dunaújváros bejutott a legjobb nyolc közé a női vízilabda Euroligában, miután a selejtező második körének vasárnapi záró mérkőzésén a Érdekel

Rákóczi Renáta megvédte világbajnoki övét

A kick-boxos Rákóczi Renáta legyőzte az ukrán Antonina Oszeckát, így címét megvédve nyerte meg a budapesti TEK Gálán a WAKO Érdekel

Női vízilabda Euroliga – Győzelemmel kezdett a Dunaújváros

A Dunaújváros szoros mérkőzésen, 12-10-re verte a holland ZV De Zaan együttesét a női vízilabda Euroliga első selejtezőkörében. A magyar Érdekel

A nyitó meccsre készül a Puskás Aréna

Gera Zoltán búcsúztatása kiemelkedő része lesz a Puskás Aréna megnyitójának - jelentette ki szerdán Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség Érdekel

0 0 vote
Értékeld

Érdekel minket az ön véleménye is