Sport

A CRAZY5K idén 44.000-nél is több résztvevőre számít

Elindult a nevezés a CRAZY5K idei tavaszi eseményeire. Az érdeklődők tavaly óta már két távon is kipróbálhatják magukat: a kihagyhatatlan felfújható akadályok mellett a CRAZY5K távja 5 km, míg a CRAZY5K Sprint 2 km futást tartogat a nevezők számára.

Így mindenki megtalálja a neki tetsző alternatívát. Az országos rendezvénysorozat évente több, mint 44.000 résztvevőt mozgat meg és idén is nagy érdeklődésre lehet számítani.

A CRAZY5K felfújható akadályfutás hazánkban 2017-ben indult hódító útjára és azóta is évről-évre növekvő érdeklődés övezi a felfújható akadályokkal tarkított futamot. A pálya úgy van kialakítva, hogy a futás és a 10 akadály tökéletes egyensúlyt alkossanak egymással, a jókedv ennek köszönhetően garantált. Idén két új akadállyal várják a szervezők a részvevőket, amik a visszatérő versenyzők számára is újdonságot jelentenek majd.

Tavaly új versenyszámmal bővült a rendezvénysorozat, a CRAZY5K Sprint tökéletes azoknak, akik a sport szórakoztató, könnyed válfaját részesítik előnyben, ugyanis különösebb felkészülés nélkül teljesíthető minden korosztály számára. Itt a 200 méteres egybefüggő felfújható akadálypálya után következik a 2 km futás, és idén a befutóérem átvétele előtt egy meglepetés akadály várja az indulókat.

Jó hírünk van azok számára, akik csapatban szeretnék magukat kipróbálni, ugyanis ők az előnevezés során mindkét távon csoportos kedvezménnyel nevezhetnek. Megéri szólni a családtagoknak, barátoknak, kollégáknak, a kedvező ár mellett csapatépítő hatás sem fog elmaradni.

Nevezni a https://www.crazy5k.com/hu és https://crazy5k-sprint.com/ oldalakon lehet.

További információ a https://www.facebook.com/crazy5k/ oldalon található.

Ezt is olvassa el
Bacskai Balázs megosztott pontozással kikapott

Kozák László (69 kg) után Bacskai Balázsnak (75 kg) is egy meccs után véget ért a londoni európai olimpiai kvalifikációs Érdekel

Magyar Kupa – Eltiltások dulakodás miatt

Négy játékost tiltott el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás szerdai Magyar Kupa-találkozón történtek miatt. Érdekel

Finndingi-vb – Berecz újabb futamgyőzelemmel már harmadik

 A címvédő Berecz Zsombor a harmadik helyre lépett előre a vitorlázók Finndingi hajóosztályának Melbourne-ben zajló világbajnokságán, melyen csütörtökön újabb futamgyőzelmet aratott. A Érdekel

Női vízi Euroliga: sikerével továbbjutott a Dunaújváros

A Dunaújváros bejutott a legjobb nyolc közé a női vízilabda Euroligában, miután a selejtező második körének vasárnapi záró mérkőzésén a Érdekel

Rákóczi Renáta megvédte világbajnoki övét

A kick-boxos Rákóczi Renáta legyőzte az ukrán Antonina Oszeckát, így címét megvédve nyerte meg a budapesti TEK Gálán a WAKO Érdekel

Rövidpályás gyorskorcsolya vk – Döntőben a férfi váltó

Egyéniben nem sikerült érmet szerezni szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának második, montreali állomásán, de az olimpiai és Európa-bajnok férfi váltó Érdekel

Női vízilabda Euroliga – Győzelemmel kezdett a Dunaújváros

A Dunaújváros szoros mérkőzésen, 12-10-re verte a holland ZV De Zaan együttesét a női vízilabda Euroliga első selejtezőkörében. A magyar Érdekel

A nyitó meccsre készül a Puskás Aréna

Gera Zoltán búcsúztatása kiemelkedő része lesz a Puskás Aréna megnyitójának - jelentette ki szerdán Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is