Hírek, Koronavírus

Megkezdte működését a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport

Arold Péter

Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport – jelentette be a honvédelmi tárca államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon. Közel 140 létfontosságú szolgáltató céget, gyártókapacitást azonosítottak; amennyiben szükséges, ezek irányítását a helyszínre települő honvédelmi törzsek veszik át – tette hozzá a politikus. (Hogy ez mit is takarhat? Nem mást, mint, hogy 140 vállalat, illetve vállalkozás élére katona kerül. A szerk.)

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy fokozott figyelmet fordítanak a honvédséghez tartozó valamennyi egészségügyi intézmény biztonságára a vírusfertőzés terjedésének megelőzése érdekében. Szabó István arról is beszámolt,hogy a Honvédkórházban (Magyar Honvédség Egészségügyi Központ) úgynevezett egykapus beléptetést vezettek be. Ez azt jelenti, hogy a Honvédkórházba a sürgősségi ellátást biztosító személyzeten kívül mindenki csak egy kapun léphet be, azt követően, hogy testhőmérésen esik át, lefertőtleníti a kezét, illetve kitölt egy a fertőzés kockázatát felmérő kérdőívet. Amennyiben valaki fertőzésgyanúsnak bizonyul, elkülönítik és sürgősségi ellátásban részesítik – ismertette az államtitkár.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoport áll fel, ezek egyike a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport.

Ha érdekel további hírek a koronavírussal kapcsolatban látogass el Facebook oldalunkra

 

Ezt is olvassa el!
A Magyar Posta is szigorít

Mától az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az Érdekel

47. hét – öt városban emelkedett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége

A 47. heti adatok alapján Békéscsabán, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Székesfehérváron emelkedett a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja. Az elvégzett szennyvízvizsgálatok Érdekel

Magyar innovációs áttörés a koronavírus kimutatásában

Magyar innovációs áttörés a koronavírus kimutatásában. Az Omixon piacra viszi az AzureSeq-200 CE IVD egy-lépéses RT-PCR tesztet a SARS-CoV-2 koronavírus Érdekel

818 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést

818 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 32 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Érdekel

Szeptember elseje után senki ne szervezzen külföldi utazást!

Szeptember elsejétől a jelenleginél szigorúbb szabályt kell alkalmazni a külföldi utazásokra a koronavírus-járvány miatt, ezekre a jövő heti kormányülésen tesz Érdekel

Koronavírus – Enyhe emelkedés Magyarországon is

Öttel, 4234-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb Érdekel

Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak szám

Mindössze 6 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Érdekel

Újabb viszonylatokon lépnek életbe járványügyi menetrendek

Július 1-jétől, az első járványügyi menetrendek június 20-i bevezetése után újabb viszonylatokon változik a Volánbusz országos autóbuszjáratainak közlekedése. A Volánbusz Érdekel

Az idősotthonokban fertőzöttek fele már meggyógyult

Eddig összesen 33 idősotthonban, 12 budapesti és 21 vidéki intézményben azonosítottak koronavírus-fertőzést. Minden negyedik fertőzött és elhunyt idős otthon lakója. Érdekel

Újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki

Újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3921 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt Érdekel

0 0 vote
Értékeld

Érdekel minket az ön véleménye is