Egészségügy, Koronavírus

Ma 60 kórház kap védőeszközöket

Pénteken 17 fővárosi és 43 vidéki kórházba szállítják ki azokat – az összesen 53,4 tonnányi – egyéni védőfelszereléseket, amelyeket előző nap Pekingből öt Wizz Air járattal hoztak Magyarországra – közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, a március 28-án bevezetett kijárási korlátozás óta 21 ezer 93 szabálysértés ügyében intézkedtek a rendőrök közterületen és nyilvános helyeken.

A rendőrség 11 ezer 705 esetben figyelmeztetést, 4 ezer 871 esetben helyszíni bírságot alkalmazott, illetve 4 ezer 517 esetben szabálysértési feljelentést tett. Budapesten az elmúlt 24 órában 530 szabálysértés ügyében intézkedtek a rendőrök.

A járványüggyel kapcsolatban elrendelt büntetőeljárások száma is emelkedett: eddig 234 büntetőeljárást kezdeményeztek, ebből 59-t rémhírterjesztés, 65-t csalás, 26-t közveszéllyel fenyegetés, 13-t járványügyi szabályok megsértése miatt. Ezekben az ügyekben eddig kihallgattak 48 gyanúsítottat – közölte Kiss Róbert.

A BRFK elfogott és őrizetbe vett két embert, akik ellen lopás gyanújával indított eljárást. A gyanú szerint az elkövetők időseket keresetek fel azzal az ürüggyel, hogy az önkormányzattól jöttek fertőtleníteni, majd értékeket tulajdonítottak el az áldozatoktól – ismertette a rendőr alezredes, aki fokozott óvatosságot kért az idősektől.

Kiss Róbert elmondta: a magyar-horvát határon csütörtöktől a korábban megszokott rendben használható nemzetközi teherfuvarozásra a drávaszabolcsi, a beremendi, a barcsi és berzencei átkelő. A magyar-román határon megnyitották a battonyai átkelőt a hazatérő magyar állampolgárok, illetve a munkavégzés céljából a határtól 30 kilométeren belül ingázók számára.

A magyar-szlovén határon lezárták a kétvölgyi átkelőt, helyette Bajánsenye használható napi 24 órában. Szijjártó Péter külügyminiszter megállapodott osztrák kollégájával hogy jövő szerdától megnyílik a munkavégzés céljából ingázók előtt a fertőrákosi és a szentmargitbányai határátkelő.

Az alezredes közölte: miután az önkormányzatok által a húsvéti hétvégén elrendelt szigorúbb magatartási szabályok beváltak, a következő, április 18-19-ei hétvégén is lesz lehetőségük az önkormányzatoknak ilyenek meghatározására.

Kiss Róbert kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg 12 ezer 401 hatósági házi karantén van, a rendőrség ezekkel összefüggésben 226 ezer 33 ellenőrzést végzett.

A kórházakból eltűnt védőfelszerelések kapcsán az alezredes közölte: a kórház főparancsnok és a kórházparancsnokok áttekintik a helyzetet és intézkednek a készletek védelme érdekében.

A kijárási korlátozásokkal kapcsolatban Kiss Róbert elmondta: otthonát mindenki csak az erre vonatkozó rendeletben felsorolt alapos indokkal hagyhatja el.

Ezt is olvassa el!
Szeptember elseje után senki ne szervezzen külföldi utazást!

Szeptember elsejétől a jelenleginél szigorúbb szabályt kell alkalmazni a külföldi utazásokra a koronavírus-járvány miatt, ezekre a jövő heti kormányülésen tesz Érdekel

Koronavírus – Enyhe emelkedés Magyarországon is

Öttel, 4234-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb Érdekel

Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak szám

Mindössze 6 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Érdekel

Újabb viszonylatokon lépnek életbe járványügyi menetrendek

Július 1-jétől, az első járványügyi menetrendek június 20-i bevezetése után újabb viszonylatokon változik a Volánbusz országos autóbuszjáratainak közlekedése. A Volánbusz Érdekel

Az idősotthonokban fertőzöttek fele már meggyógyult

Eddig összesen 33 idősotthonban, 12 budapesti és 21 vidéki intézményben azonosítottak koronavírus-fertőzést. Minden negyedik fertőzött és elhunyt idős otthon lakója. Érdekel

Újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki

Újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3921 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt Érdekel

Jó hír!

COVID 19 – Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa, Érdekel

Orbán szerint ősszel is támadni fog a vírus

Magyarország az első csatát megnyerte a koronavírussal szemben, de a szakemberek szerint a vírus várhatóan októberben, novemberben második hullámban újra Érdekel

Házhoz viszik a könyvtári könyvet Bordányban

A veszélyhelyzet kihirdetését követően március 16-tól zárva tart a Bordányi Faluház és Könyvtár, nem fogadja látogatóit, olvasóit, nem dolgoznak a Érdekel

Megkezdték a békési utcák fertőtlenítését

Békés település megkapta a szükséges szakhatósági engedélyeket a közterek, gyakran látogatott területek, útvonalak megelőző fertőtlenítésére. A Békés Drén Kft. felajánlotta Érdekel

0 0 vote
Értékeld

Érdekel minket az ön véleménye is